Berkes Anita

A grafológia gyerekkorom óta vonzott, de más területek is érdekeltek: előbb a természettudományok, majd rajzolni, festeni kezdtem. Később irodalmat, nyelvészetet, pszichológiát, grafológiát, rajzelemzést tanultam, hallgatója voltam a Szintézis Szabadegyetem előadásainak, kurzusainak. Jelenleg grafológus és szabadúszó fordító, lektor vagyok.

Különböző tanulmányaimban egy közös vonást látok: a maguk saját tudományos, illetve művészeti elméleti alapjain túl valamennyi segíthet abban, hogy az emberi pszichét, működését megismerhessem. Az érdekel, hogy az egyes ember milyen: mik az erősségei, mik a gyenge pontjai, ezekből adódóan milyen lehetőségei vannak, hogyan választ különböző helyzetekben, hol tud változtatni, hogyan kapcsolódik másokhoz. Azt gondolom, hogy a tudomány és a művészet különböző területei a maguk nyelvén, saját módszereikkel és eszközeikkel ugyanarról szólnak: az emberi pszichéről. Ezek a területek kapcsolatba hozhatóak egymással, a különböző megközelítésekből egységes szemlélet alakulhat ki.
Az a célom, hogy különböző nézőpontokat összefüggésbe hozva egymással objektív képet adjak a hozzám fordulóknak önmagukról, lehetővé téve számukra az így kibővült önismerettel az önmaguk számára legmegfelelőbb választások meghozatalát. A munkám során kapott visszajelzésekből azt látom, hogy a grafológia ebben nagyon hatékony eszköz: jó biztonsággal - legtöbbször 90% fölötti eredménnyel - ad a személyiségről általános képet, az általános érzelmi állapotról visszajelzést, valamint konkrét élethelyzetekben tanúsított viselkedésről, érzelmi reakciókról információt.

Berkes Tímea

Grafológus és pszichológus vagyok. Ami igazán érdekel, az az emberi lélek - annak sokfélesége és sérülékenysége, és az, hogy életünk során a változó körülményekhez és kapcsolatokhoz hogy tudunk magunk is változással válaszolni, illetve hogy tudjuk ezeket a változásokat előidézni és építő módon megélni. Meggyőződésem, hogy a változások (akár a negatív életesemények is) vezethetnek a személyiség teljesebbé válásához, az emberi kapcsolatok gazdagodásához.
Grafológiával azért kezdtem foglalkozni, mert kíváncsi voltam, alkalmas módszer-e a személyiség feltárására és aktuális állapotának felmérésére. A kézírás elemzése során arra törekszem, hogy megtaláljam azt, hogy a kézírás készítőjének mi az az erőssége, amire építve a nehézségein és gyengeségein úrrá tud lenni.
Pszichológusként egészségpszichológia szakirányon végeztem, másoddiplomásként, majd egy rövid ideig klinikai területen dolgoztam. Jelenleg egyrészt további tanulmányokat végzek: kutatási témám a szívbetegségek pszichológiai háttere, a szívbetegségek kialakulásának, illetve újbóli előfordulásának megelőzése. Munkám során pedig dohányosoknak nyújtok segítséget a leszokásban.
Lélektani érdeklődésem mellett nagyon szeretem a nyelveket, illetve magát a nyelvtanulást. A nyelvek szeretetét angol nyelvtanárként igyekszem átadni tanítványaimnak.