Pszichológiai tanácsadás
Berkes Tímea pszichológus vagyok. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem pszichológusi és pszichológia szakos tanári diplomát. Jelenleg ugyanott PhD-hallgató vagyok, kutatási témám a szívbetegek pszichológiája. Szűkebb szakterületem az egészségpszichológia; alapképzettségem mellett dohányzásról leszokást támogató, valamint testsúlycsökkentést támogató speciális képzéseken, illetve motivációinterjú-képzésen is részt vettem.
A pszichológiai szakmai képzések mellett a határterületek iránt is érdeklődöm. Grafológusként is dolgozom, illetve meghatározó volt szemléletemre a Szintézis Szabadegyetemen töltött két év, ahol többek között Szepes Mária és Hamvas Béla műveivel, a különböző vallások szemléletével ismerkedtem meg, mások mellett Polcz Alaine és Popper Péter előadásait hallgattam. Bízom abban, hogy mindezek segítségével egy egészlegesebb látásmóddal tudok közeledni a hozzám fordulókhoz is.
Rövid ideig a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékén és Szakambulanciáján dolgoztam, előbb gyakornokként, majd pszichológusként. Elsősorban szorongásos zavarokkal és depresszióval küzdő betegekkel foglalkoztam; pszichológusi szemléletemre rendkívül fontos hatást gyakorolt a velük való együttműködés.
Jelenleg az Egészséges Magyarországért Központban dolgozom, dohányosokat segítek abban, hogy sikeresen letegyék a cigarettát. Hosszabb távú szakmai célom a szívbetegek pszichológiai támogatásában részt venni.
A következőkben tudok segítséget ajánlani:
Életmód-változtatás támogatása: dohányzásról való leszokás, illetve táplálkozási és testmozgással kapcsolatos szokások megváltoztatásának támogatása.
Ha dohányzik vagy túlsúlyos, és ez zavarja... szeretne változtatni, de nem tudja, hogyan... vagy szeretne is változtatni és nem is ... vagy beteg, és emiatt szeretne változtatni... – akkor szeretettel várom.
Krónikus betegség esetén a beteg és családtagjai támogatása. Szűkebb szakterületem a szívbetegek pszichológiai támogatása, de természetesen egészségpszichológusként más krónikus betegségben szenvedőknek is szívesen segítek.
Hatékonyabb stresszkezelés elősegítése, többek között relaxáció, illetve hatékonyabb kommunikáció elsajátításával.
Nehéz élethelyzetek támogatása.
Életvezetési tanácsadás: fordulhat hozzám, ha elakadt, hogy merre menjen tovább, vagy nehezen viseli a változást.